'A boldogság nem nyugalmi állapot, hanem vágtató iramú kalandregény és a nő, aki előállítja, maga is kalandornő, mézes madzaggal csalogat bennünket és mi mohón, eltorzult halszájjal kapunk utána és sokáig hétrét görnyedünk, fetrengünk a szenvedéstől, mert nem fér a fejünkbe, hogy annak, amit érzünk, semmi sem felel meg a külső, tárgyi valóságban. '
'Boldog csak az lehet, aki lehetőség szerint mindent megtesz azért, hogy az érzelmek vonatkozásában ne adja fel az álmait. Ez az érzelmi vonatkozású álom pedig nem más, mint hogy az ember boldog akar lenni.'
'A boldogság béklyó, áfonyaillatú teher.'
'Mi az, hogy boldogság? Egy biztos: semmiképpen sem valamiféle tartós állapot. A boldogság extázis, egy fölszikrázó pillanat az ember életében, és ezek a fölszikrázó pillanatok nagyon hamar kihunynak.'
'Néha csak azután jövünk rá, hogy milyen boldogok voltunk, amikor a pillanat tovaszáll. De nagy ritkán, ha szerencsénk van, már akkor tudatában vagyunk a boldogságunknak, amikor megtörténik velünk.'
'Minden vágy új vágyat szül, s új változást idéz elő. A boldogság a földi vágyaknak, a boldogság utáni vágynak a leküzdésével érhető csak el.'
'Addig boldog az ember, amíg minduntalan nevet valamin, akár kell, akár nem.'
'Millió dologgal van tele a világ, és ezt látva látni: ez a boldogság.'
'A boldogsághoz nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy mindig megkapjuk, amire vágyakozunk.'
'Ha kíváncsi vagy, mi is a szerelem, ha kíváncsi vagy, mit is jelent valójában nőnek és férfinak lenni, ha tudni akarod, miért vagy épp miért nem működnek a házasságok, meg kell értened a személyiséged és az általad boldogságnak nevezett érzés kialakulását. Az már csak hab a tortán, hogy ha tisztába kerülsz az egód "boldogságteremtő" mechanizmusával, el fog oszlani a lelkedben és a magánéletedben forrongó zűrzavar.'
'A boldogság létezik. Nem tehetsz érte semmit, és nem is kell tenned érte semmit, az akaratoddal csak elfojtod a belőled feltörekvő örömöt. Amikor nyomorultul érezted magad, a boldogtalanságod vélt okát próbáltad megszüntetni. Ám ez sosem vezetett eredményre, szándékod sosem érte el célját. Mindig az idő gyógyította be sebeid; hiába próbáltad eltüntetni a lelkedben tomboló szenvedést, hiába akartál megszabadulni a gyötrelemtől, a kín egyre erősebben ragaszkodott hozzád.'
'A boldogság ott kezdődik, hol a többre vágyás szűnik.'
'Hiszem, hogy az egész világ boldogabb lesz attól, ha két ember, csupán két ember, boldogabb.'
'A boldogtalanság lényege az, hogy az ember nem képes a saját jelenében élni. A boldog ember a jelenben él, és minél boldogabb, annál kevésbé kell a múltjában kutakodnia vagy a jövőjét fürkésznie.'
'A boldogság keresése egyéni dolog, nincs rá modell, amelyet másoknak átadhatnánk.'
'Boldogok azok, akik észreveszik a szépet olyan helyeken, ahol mások semmit sem látnak.'
'Isten boldogságra teremtett minket, így el kell fogadnunk, hogyha szomorúak vagyunk, azt csak magunknak köszönhetjük.'
'Csak az képes a boldogságot hirdetni, aki maga is boldog.'
'Az igazi boldogság olyan állapotot feltételez, amikor készek vagyunk a másik felé fordulni, át tudjuk adni magunkat egy tartós kapcsolatnak, el tudjuk magunkat kötelezni a barátság és a szerelem mellett, hajlandók és képesek vagyunk jót tenni...'
'Az a boldog ember, aki a pillanatot érzékeli, és tudja, hogy mikor boldog.'
'A boldogságot nem elég megérdemelni, azt alkotni is kell tudni.'
'Boldogtalannak legalább olyan nehéz, mint boldognak lenni, mert ez tartósan (el)viselhetetlen emberi minőség, jóllehet gyakoribb állapotunk, mint fosztóképző nélküli kiindulópontja.'
'Milyen jól érezhetnénk magunkat, ha nem kellene egyfolytában a boldogságra gondolnunk!'
'Az egyetemes közboldogság állandóan forgásban tartja a gépezet kerekeit, míg az igazság és a szépség erre nem alkalmas. És persze valahányszor a tömegek megragadták a politikai hatalmat, akkor inkább a boldogság számított, nem pedig az igazság és a szépség.'
'A tényleges boldogság mindig meglehetősen ocsmánynak tűnik, összehasonlítva a nyomorúságot túlkompenzáló előnyökkel. És persze a stabilitás közel sem olyan látványos, mint az instabilitás. És a megelégedettségnek nincs semmi olyan vonzereje, mint a balszerencse elleni kemény küzdelemnek; nincs benne a kísértéssel folytatott harc festőisége, sem a szenvedély és kétely végzetes győzelmével nem érhet fel. A boldogság sohasem nagyszerű.'
'A boldogság egy jó kirándulás gyönyörű, ismeretlen hegyek között.'
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
11. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
12. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
13. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
16. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
17. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
18. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
19. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
► "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám . . ." Radnóti Miklós
cserhat.hupont.hu
21. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
22. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
23. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez
► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL
fustcso.hupont.hu
24. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
25. ACPC actual personal computer shop
► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza
acpc.hupont.hu
26. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
27. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
28. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
29. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
30. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
31. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
32. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)
cat-cat.hupont.hu
34. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
35. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
37. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,
audi-alkatreszek.hupont.hu
38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
39. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
40. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából
► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!
verseloerintes.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
42. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
43. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
44. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
45. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
46. Érdi képek
► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról
erdikepek.hupont.hu
► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"
del-fin.hupont.hu
48. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka
► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu
csarnokgyartas.hupont.hu
► Online könyvesbolt
mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu
50. Érmihályfalvi helytörténet
► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában
helytortenet.hupont.hu
51. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
52. Álomfejtés
► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.
alomfejtes.hupont.hu
53. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei
► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63
erembolt.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)
romatika-mindhalalig.hupont.hu
57. Külföldi és belföldi női sztárok
► Egy oldal ami csak női sztárokról szól és semmi másról! Ha tudni szeretnéd hogyan lettek sztárok, ha kiváncsi vagy olyan sztárra miről még nem hallottál, hát akkor itt a helyed! :D
csakami-sztar.hupont.hu
58. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu
59. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon
► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.
karavanteamkft.hupont.hu
60. MINŐSÉGI ÚJ ÉS ALIG HASZNÁLT BÚTOROK
► Exkluzív bútorokkal felszerelt vendégház, és a hozzá tartozó irodák minden berendezése pillanatokon belül, kedvező áron az Öné lehet!
butorextra.hupont.hu
61. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
62. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..
fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu
► sok kép minden állatrol!
szep-mesek.hupont.hu
64. Kaméleon
► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!
kameleon.hupont.hu
65. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
66. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
67. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
68. www.adri-twilight.hupont.hu
► Ez a legjobb Alkonyatos oldal.Itt mindent megtudhatsz kedvencedről.
adri-twilight.hupont.hu
69. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
girls-baby.hupont.hu
70. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
71. GOMBACSÍSZÁR
► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)
gombacsiszar.hupont.hu
72. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
73. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg
► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com
epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu
74. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
75. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu